Csepelen a csepelieknek! A csontkovácsolás, a rákgyógyítás, az Új medicina,

az energia, a földsugárzás, a táplálkozás és az életmód mind fontos dolgok, melyek teljesebbé tehetik mindennapi életünket. Honlapomon betekintést nyerhet a felsorolt és más egyéb, szokatlanul különleges, izgalmas és ezoterikus témákba.

 

A gyermekbetegségekről, I. rész.                    

AMIKOR A GYEREK BETEG LESZ.                  

Mottó

Bármihez, amit új szerzeményként hazaviszünk a családnak, kapunk használati utasítást. Ez már mindenki számára természetes, annyira, hogy kiköveteljük, ha ez mégsem így lenne! Hogy is tudnánk hiba nélkül kezelni, ha nem értünk hozzá! Ugye?

Tudnánk-e dolgozni számítógépünkkel, ha nem tanuljuk meg a kezelését, a programok futtatásának, letöltésének szabályait, a szövegszerkesztés fortélyait és még sorolhatnám?

Pedig bármit is vásárolunk, semmi sem olyan bonyolult szerkezet, mint egy kis emberpalánta!

  • Amikor egy anyuka hazaviszi a kórházból az újszülött babáját, vajon kap-e hozzá használati utasítást?
  • Felkészült-e a szülőpáros a gyermeke szükségleteinek szakszerű kielégítésére?
  • A családtervezés során van-e lehetősége előre hozzájutni, tanulmányozni és profi módon elsajátítani a szükséges információkat?
  • Biztosan tudja-e, hogy amit szüleitől megtanult, az alkalmazható-e az Ő gyermeke esetében is?

Ez utóbbi olyan kérdés, melyre bizonyossággal nem tudhatjuk a választ! A válaszok keresése pedig kötelessége kell, hogy legyen minden szülőnek!

 

Alább közkinccsé teszek pár megszívelendő tanácsot egy szakember tollából. Íme a szerző könyvajánlója:

 

"Több, mint 40 éves gyakorló orvosi pályám során három alapvető következtetésre jutottam a betegségek okait és gyógyítását illetően. Ezekről szól ez a könyv.

Az első következtetésem az volt, hogy a betegségeknek elsődlegesen nem a baktériumok az okozói. Meggyőződésem, hogy a betegségeket mérgezés okozza, ami sejtkárosodással és lebomlással jár, és ez vezet a baktériumok elszaporodásához és támadásához.

Második következtetésem az volt, hogy a betegek gyógyszeres kezelése majdnem minden esetben káros. A gyógyszereknek súlyos mellékhatásai vannak, és időnként új betegségek kialakulását okozhatják. Azok a kétséges előnyök, amelyeket a beteg tapasztal, átmenetiek. Mégis, évről évre egyre nagyobb számban jelennek meg a piacon az új gyógyszerek hiszen minden gyógyszergyár igyekszik kifejleszteni saját változatát a gyógyszervegyületekből. Ritka az olyan orvos, aki tökéletesen tisztában van a rengeteg gyógyszer mellékhatásaival és lehetséges veszélyeivel.

Harmadik következtetésem az, hogy a betegségek gyógyíthatók a helyes élelmiszerek megfelelő alkalmazásával. Ez a kijelentés gyanúsan egyszerünek tünhet, mégis csak egy igen összetett tudomány, a kolloidok és az endokrinkémia alapos tanulmányozása után jutottam erre az eredményre. Következtetéseimet gyakorlati tapasztalataimra és megfigyeléseimre alapozom, amiket a betegeim sikeres gyógyítása közben szereztem a hosszú évek alatt. Vészhelyzetben időnként én is a gyógyszerekhez folyamodtam, de csak rítkán volt erre szükség. Ehelyett inkább olyan ellenszereket írtam fel betegeimnek, amelyeket a Természet bocsát rendelkezésünkre. Ebben a könyvben azt foglaltam össze, hogy én mit tartok a legjobb gyógyszernek és a legjobb tápláléknak."

Ha kíváncsi a könyvre, akkor kattintson a címsorra!

http://bookline.hu/product/home.action?id=2100147557&type=10&_v=Henry_Dr_Bieler_Etelben_az_orvossag

 

Akkor lássuk az általam fontosabbnak ítélt részeket, de elötte felhívnám valamire a figyelmüket!

Több olyan vélemény jutott el hozzám, amelyek nem értenek egyet az alábbiakban leírtakkal, mondván: 

 

"Ezek már elavult, régen idejét múlt nézetek! Az orvostudomány már sokat fejlődött és a gyógyszeripar is felkészültebb lett!"

 

Erre pedig én azt mondom:

 

Lehet ez is egy vélemény, de egyet ne felejtsünk el!

Az emberi szervezet évezredek óta nem változott! A belső működése, genetikai kódolása ugyanolyan, mint tervezésekor! A környezetváltozás, az átélt betegségeink, tudati fejlődésünk hatásaira reagálva sok tekintetben alkalmazkodtunk a túlélés érdekében, de az alapvető működési és immunfolyamatok ugyanzzal az eszköztárral rendelkeznek, mint elődeinknél!

 

Lehet ezzel egyetérteni és vitatkozni is!

 

Akkor lássuk a szerzőt, induljanak a szemelvények!  

 

Idézetek egy amerikai szülész-belgyógyász könyvéből

 

1. szemelvény

 

Amikor a gyerek beteg lesz

 

Minden orvos tudja, hogy milyen sok fontos kérdés kavarog a beteg fejében, amire választ szeretne. Az orvos szeretne is válaszolni az összes beteget érintő kérdésre, de nem lehet, nincs rá idő.

Emiatt a következő fejezetet arra szánom, hogy megpróbáljak valamit elmagyarázni a különböző betegségek természetéről és okairól. Szeretném megmutatni, hogyan lehet enyhíteni és meggyógyítani ezeket a betegségeket a helyes gondolkozással és diétával.

Meggyőződésem, hogy amikor a csodálatos emberi test megbetegszik, rendbe lehet hozni a megfelelő diétával. Bár tudásomat a betegségek bonyolult természetéről és a diétáról hosszú évek tapasztalata alapján szereztem, itt csak igen vázlatosan érinthetjük azokat az összes betegségeket, amelyek önmagukban is vaskos köteteket tölthetnének meg.

„Doktor Úr! Egészséges a baba?” Ez minden asszony első kérdése, miután gyermeke megszületett. Én magam is több ezerszer hallottam már ezt a kérdést.

Ha minden asszony leghőbb vágya, hogy valóban egészséges babája szülessen, miért nem ügyelnek magukra jobban, mielőtt a baba megszületik? Miért etetik gyermeküket a csecsemőkortól a tinédzserkorig olyan helytelenül, hogy a betegségek elkerülhetetlenül bekövetkezzenek?

A mostani évszázadot a „Gyermekek évszázadának” nevezzük, mert hatalmas érdeklődés kíséri a gyermekek fizikai és értelmi fejlődését. De nézzünk csak körül, hová tűntek ezek a kicsattanó egészségű gyerekek? A szülők bizonyára mindent megtesznek, hogy egészséges fiatalokat neveljenek. Az utolsó huszonöt évben vagy nyolcezer könyvet adtak ki a gyermekgondozásról. Miért van akkor az ország több ezer rendelője tele náthás, kimerült, allergiás, lázas, leromlott egészségi állapotú, vérszegény, szemüveges, pattanásos, túl sovány és ormótlanul kövér gyerekkel?

Egyszerű a válasz:

    1. Az anya teste nem megfelelő környezet a gyermek számára, mert telítve van a helytelen ételek, gyógyszerek, kávésav, cigaretta, alkohol mérgével és salakanyagával.

    2. A növekvő gyermek táplálkozása helytelen, túl sokat nézi a tévét, mindenhova autóval viszik, ahelyett, hogy gyalogolna, és kevés időt tölt a szabad levegőn.

Hibáztathat-e bárki is jogos méltatlankodásomért?

Tudom, hogy még a kívülálló szemlélődőt is mennyire magával ragadja, szívét melegséggel tölti el egy egészséges, boldog baba látványa az újszülött osztályon. Azt is tudom, hogy milyen sugárzóan boldog látvány egy egészséges, újdonsült kismama. Remélem, nem hangzik túl nagyképűnek, amikor azt mondom, hogy a szülészeti osztályon könnyedén rá lehet ismerni az én kismamáimra, hiszen mindannyian boldogok és csinosak. Egy orvos sem bánja a bókot a kollegáktól és az ápolószemélyzettől. Az én kismamáim nem szenvednek láztól, gyermekágyi vénagyulladástól, mellbetegségektől. Azok a kismamák, akik hozzám jártak a terhesség kilenc hónapja alatt, ritka kivételtől eltekintve egészségesek. Helyesen táplálkoztak a terhességük alatt, nem híztak el, szervezetüket megtisztították a mérgektől, hogy a baba egészséges környezetben fejlődjön. A vajúdás és a szülés általában egyszerű és komplikációmentes volt. Ennek következtében gyermekeik is sokkal egészségesebben nőnek fel, mint az átlag.

Az „átlaggyerek” egészségi állapota meglehetősen rossz. Ha meggondoljuk, hogy évente 3 és fél millió gyerek születik az Egyesült Államokban, ez a tény még aggasztóbb. Kimutatták, hogy egy gyermek felnevelése a felnőttkorig százhúszezer dollárt emészt fel. A statisztikák szerint 1948 és 1952 között a fiatal férfiak 52%-át nem találták alkalmasnak a katonai szolgálatra, vagy fizikai, vagy szellemi okok miatt. Vajon az lenne az oka, hogy szüleik túl szegények voltak és nem tudták őket megfelelően táplálni gyermekkorukban? Nem! Sőt! A legtöbbjük kedvére válogathatott a vegyi anyagokkal teli sütemények, fagylaltok, édes kóla, cukorszörppel leöntött palacsinta, pattogatott kukorica és csokoládés tej között, ahelyett, hogy a nélkülözhetetlen fehérjéket, szénhidrátokat, zsírokat és vitaminokat fogyasztotta volna.

A fiatalkor érzékeny éveiben kell a legegészségesebben élni. A korai évek alatt a belső elválasztású mirigyek és a máj a teljesítménye legjavát nyújtja, és ez adja a gyermeknek a kirobbanó jókedvet, a kimeríthetetlen energiát, a tökéletes kiválasztást. A gyermek csontjának olyan erősnek kell lennie, mint a tölgy, foga olyan elpusztíthatatlan, mint az elefántcsont, haja sűrű és csillogó.

Ehelyett az átlag újszülött úgy jön a világra, hogy teste már tele van az anya véréből származó mérgekkel, belei pedig magzatszurokkal (fekete, oxidált epe). Valójában már oly sok mérgező anyag halmozódott fel benne, hogy a leglelkiismeretesebb gondozás mellett is három évet vesz igénybe, amíg örökölt születési méreganyagoktól megszabadul.

A természet úgy próbálja az anya vérét megtisztítani, hogy a szennyeződést a magzat testébe tereli. Ezért az elsőszülött gyermek a legmérgezettebb, és általában őt a legnehezebb etetni és nevelni is. Hajdanában, amikor népszerű, vagy csak egyszerűen elkerülhetetlen volt a nagycsalád, az ötödik, hatodik, hetedik gyermek szokatlan fizikai és szellemi egészségtől ragyogott /Lásd a hetedik királyfi esetét! (Ny.L. megjegyzése.)/, de a tízedik, tizenkettedik gyerek már gyakran mutatta jelét annak, hogy az anya mirigyei kimerűlőfélben vannak.

Az első gyermek általában sok problémát okoz az anyának és az orvosnak egyaránt. Például a nagy mennyiségű fehérjesav a gyermekben a koncentrációtól függően súlyosabb, vagy enyhébb, egyszerű, vagy krónikus betegségekkel járhat, amik mind a fehérjesav mérgezés különböző megjelenési formái. Véleményem szerint ennek lehet a következménye a korai rák, vagy később a leukémia (vérrák), vagy egyéb, lassan kifejlődő betegségek. Kisebb koncentrációban olyan betegségek előidézője lehet, mint például a reuma szívbillentyű zavarral, vagy a nélkül, gyermekbénulás, szamárköhögés, bőrbetegségek és a mandulagyulladás. Az elsőszülöttek problémáiról az elméletemet saját kutatásaimra alapoztam. De vannak mások is a diétás gyógyászat terén, akik egyetértenek velem.

Ha a mama tuberkulózisos, a jellegzetes májbántalom öröklődhet és a gyerek áldozatul eshet a korai miliaris tuberkulózisnak.

Ha a mérgezés forrása a meg nem emésztett keményítő, a gyerek a szokásos nyálkahártya-betegségekkel fog küzdeni, a csecsemőkor enyhe légzőszervi betegségeitől kezdve a gyerekkori krónikus orrfolyásig. Ebben az állapotban a gyulladt nyálkahártya már melegágya a fertőző és ragályos betegségek kórokozóinak. Amikor az ilyen típusú gyerek óvodába megy, fertőzések, láz, tüdőgyulladások egész sorozatán esik át, halálra rémisztve anyját. Ha a mérgezés forrása a mérgező zsírsavak, a leggyakoribb tünetek a pattanás, karbunkulus, árpa, vagy kelés lehetnek.

A gyermekbetegségek általános …….

 

Folytatása következik. 

 

          <>               <>               <>               <>

 

2. szemelvény – folytatás

 

A gyermekbetegségek általános megjelenési formái a rossz közérzet, elesettség, váladékürülés a légzőszervekből, bőrkiütések, hányinger, hányás, láz (de a láz el is maradhat). Ezek az általános tünetek arra utalnak, hogy

    1.  A vér, mérgező anyagot tartalmaz.

    2.  A máj nem képes a mérgek tökéletes oxidálására és közömbösítésére.

    3.  A szervezetet megtámadó sav, helyettesítő kiválasztásának útja a bőrön  és a  nyálkahártyán keresztül vezet.

Általában megtalálhatók a baktériumok, vírusok és egyéb mikroorganizmusok is, de csak, mint a mérgező salakanyagokon élősködő hiénák. Meg kell ugyan köszönnünk Louis Pasteurnek, hogy eloszlatta a hitet, miszerint a betegségeket démonok és rossz szellemek okozzák, de sajnos helyébe hozta a baktériumokról szóló elméletet. Ne felejtsük el, hogy már Pasteur kortársa, Beauchamp is határozottan állította, hogy a baktériumokkal egyenlő fontosságú az a kémiai környezet, ami a baktériumok táplálkozását lehetővé teszi

Az ember választásra kényszerült:
  • vagy elfogadta, hogy a betegséget a helytelen életkörülmények és a táplálkozás miatt felhalmozódó mérgek okozzák,
  • vagy a sötétben leselkedő titokzatos mikroorganizmusokra hárította a felelőséget, akik hirtelen törnek rá ártatlan és gyanútlan áldozatukra.

Ez utóbbi elmélet szerint a gyógyulás a mikrobák elpusztításán múlik.

Amikor a baktériumokról és a betegségekről beszélgetünk, ki kell hangsúlyoznunk, hogy a baktérium tápláléka ugyanolyan fontos, mint maga a baktérium. Élelem nélkül még a baktérium se élhet és virulhat. Megfelelő feltételek híján elpusztul. A betegségeknek ez a fajta magyarázata talán megvilágítja, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a szerzett és örökölt mérgező salakanyagok a gyermekbetegségekben.

 

KANYARÓ

 

A kanyarót okozó vírus a felső légutakban található nyálkás váladékban szaporodik. A kanyaró járványos méreteket is ölthet, ha a nyálkahártyán, mint helyettesítő kiválasztási útvonalon ürülő váladékban a mérgező anyag nagy koncentrációban van jelen. A tünetek a következő sorrendben jelennek meg:

  • Először rossz közérzet és elesettség, ami a máj mérgezettségére utal.
  • Azután a láz, amit a máj erőfeszítése vált ki a méreganyagok oxidálására.
  • Ezután jönnek a komoly meghűléses tünetek, köhögéssel és orrfolyással és legvégül a bőrkiütések.

Miután a májnak egyedül nem sikerül megküzdenie a méreganyag oxidálásával, belép a pajzsmirigy is, mint a védekező rendszer harmadik vonala és a méreganyag kiválasztást a nyálkahártya és a bőr felé tereli. Ez okozza a váladékürülést és a bőrkiütést. Ha a szem nyálkahártyája (a kötőhártya) is részt vesz a küzdelemben, a szem bevörösödik és beteges fényérzékenység alakulhat ki.

A beteg gyerek nem kíván enni (a beteg állat is visszautasítja az élelmet), de előfordul, hogy kényszerítik rá. Ez csak komplikációkhoz vezethet. Kérem, hogy ne erőltessék a beteg gyereket evésre!

 

Hogyan kezeljük a kanyarót?

 

A legjobb, ha súlyos meghűlésként kezeljük. Fürdőkkel, lemosásokkal csökkenthetjük a lázat és ezzel elősegítjük a bőrön keresztül történő helyettesítő kiválasztást is. A beöntés kitisztítja a belekből a nyálkás váladékot és a máj által kiválasztott mérgező epét. Éppen ezért a betegség lefolyása alatt naponta egyszer-kétszer beöntést kell adni. Szájon át semmit nem szabad adni a betegnek, legfeljebb tört jeget, ha kívánja. Később, amíg lázas, higított gyümölcslével olthatja a szomját. Huszonnégy órával a láz megszűnte után főtt, keményítőt nem tartalmazó zöldségeket kaphat, főtt vagy nyers gyümölcsökkel. Két-három nappal később vissza lehet állni a normál, könnyű táplálkozásra.

Aszpirint vagy egyéb hasonló lázcsillapítót adni veszélyes, mert a lázcsillapítók az idegvégződések bénításával csak hamis biztonságérzetet keltenek és így csak fokozzák a máj mérgezettségét. Az egyéb gyógyszerek, amit általában a váladékozás és a bőrkiütés ellen adnak, csak a szervezet belseje ellen fordítják a mérgező anyagot, ami így a belső szerveket károsítja. A gyermeknek ágyban kell maradnia, mert teljes fizikai pihenésre van szüksége, de ugyanígy pihentetni kell a nyálkahártyákat, a bőrt, a májat és a veséket is a kémiai megterheléstől, ami csak teljes böjtölés útján lehetséges. Meggyőződésem, hogy a kanyaró vezeti a listát a keményítő és cukormérgezés okozta gyermekbetegségek közül. De ugyanebbe a csoportba tartoznak a szamárköhögés, a krupp, a tüdőgyulladás, az agyhártyagyulladás, az influenza, az erős orrfolyással járó orrmelléküreg gyulladás, a kötőhártya gyulladás, a bronchitis és az asztma is. Természetes ellenszerük a vízzel higított gyümölcslevek, például almából, narancsból, grapefruitból, ananászból vagy papayából.

A gyermekbetegségek egy másik nagy csoportja ……..

.

Folytatása következik.

 

          <>               <>               <>                <>

 

3. szemelvény – folytatás

 

A gyermekbetegségek egy másik nagy csoportja a szerzett, vagy örökölt fehérjesavaktól ered. Ezek a savak nem a nyálkahártyán, hanem a nyirokrendszeren keresztül ürülnek, ami érinti az orr és a torok nyálkahártyáját, így például a mandulát is. A mandula, a garat, az orrmandula, a középfül és a csecsnyúlvány (masztoid) betegségei, a diftéria, a gyermekbénulás, a tifusz, a reuma és a reumás szív, mind a fehérjesav-mérgezésnek a következménye. Nem szabad elfelejtenünk, hogy bár a fejlődő gyermek számára a tej a legjobb fehérjeforrás, ha a tejet pasztörizáljuk, forraljuk,szárítjuk, fagylalttá fagyasztjuk, savanyítjuk, szintetikus vitaminokkal dúsítjuk, csokoládésziruppal keverjük, többé már nem megfelelő táplálék a gyermeknek. Nem tudom eleget hangsúlyozni ennek a fontosságát. Ezek a mesterséges tejtermékek csak rothadnak a gyermek gyomrában és káros fehérjesavakat termelnek.

 

Mandulagyulladás.

 

A helyettesítő kiválasztás leggyakoribb helye a mandula - a torok nyálkahártyáján elhelyezkedő nyirokmirigy.

/Helettesítő kiválasztásról akkor beszélünk, ha a méreganyagok nem a normális kiválasztási útvonalakon hagyják el a szervezetet! Pl.: a máj, a vesék, a tüdő vagy a bőrfelszin. (Ny.L.megjegyzése)/   

A mandula a végpontja annak a hasonló, de mélyebben fekvő nyirokmirigyekből álló láncnak, amely a belekből fut felfelé és ágazik szét a nyakban.

A felszínre törő mérgező fehérjesav olyan erősen irritáló hatású lehet, hogy a mandulaszövetek gyulladását okozza, innét ered a betegség elnevezése, a mandulagyulladás.

Néha a gyulladás nem éri el a mandulát, hanem megakad egy, vagy több nyaki nyirokmirigynél, amelyek megduzzadnak és fájdalmas csomót okoznak a nyakban. A sebészek könnyű prédát találnak az egyszerűen elérhető, felszínen elhelyezkedő mandulában, ezért már jó pár milliót eltávolítottak belőlük. A műtéteket követő javulás jórészt annak az önkéntelen böjtnek az eredménye, ami a műtét fájdalmas következményeivel akaratlanul is együtt jár. A torok túlságosan gyulladt és sebes, és ez igen fájdalmassá teszi a nyelést. Később, megfosztva ettől a két legértékesebb kijárattól, a test más nyirokszöveteket keres, amelyek szintén a nyálkahártyával érintkeznek. Ezután majd az orr, a torok, a homlok és orrmelléküregek, a gyomor, a belek és a vakbél nyirokcsomói próbálják átvenni a feláldozott mandulák szerepét. Mindez egy sor új betegséghez vezethet, amik közül a vakbélgyulladás vezeti a listát.

 

Gyermekbénulás.

 

A gyermekbénulás aránylag ritka betegség és a legtöbb esetben csak enyhe tünetekkel, lázzal, náthával, nyakmerevedéssel jár, de az előfordulások két százalékában súlyos izombénulást okozhat. Úgy vélem, a betegséget (amiről azt tartják, hogy a felsőlégúti nyirokedények váladékában szaporodó vírus okozza) akármelyik mérgező fehérjesav kiválthatja. Mégis, van egy speciális sav, amit a gyermekbénulás vírusa leginkább kedvel és ennek a legáltalánosabb forrása a belekben rothadó fagylalt. A gyermekbénulás legvadabbul azokat a gyermekeket támadja meg, akik igen sok fagylaltot esznek. Ennek egyik bizonysága, hogy a betegség mindíg a nyári fagylaltszezon csúcsán terjed leginkább. Ezzel szemben a középfül és a csecsnyúlvány betegségeivel tapasztalatom szerint leginkább azok a gyermekek küzdenek, akik sok tojást vagy tojástartalmú ételt esznek.

 

Reuma.

 

Egyike a gyermekkor legszükségtelenebb.......

 

Folytatása következik.

 

          <>                <>               <>               <>

 

4. szemelvény – Folytatás.

 

Reuma

 

Egyike a gyermekkor legszükségtelenebb és legtragikusabb csapásainak. Oka a hús és a húsleves fogyasztásában keresendő. A hús, serkentő hatása ellenére az egyik legveszélyesebb táplálék a gyermekek számára. A húsból származó savak a helyettesítő kiválasztás során eltérülnek az izületekbe és ha a vér túl nagy koncentrációban tartalmazza, a szívbillentyűket (amelyek igen érzékenyek a vér savtartalmára) is károsíthatják. A reumás szív és szívbelhártya gyulladás (endocarditis) gyakran annak tudható be, hogy a gyermek túl sok húst eszik.

A fehérjesav okozta betegségek természetes ellenszere a nyers vagy főtt zöldségek jól felhigított leve, leginkább keményítőt nem tartalmazó zöldségekből készítve. Súlyos esetben hígított zöldséglevesen kell böjtölni, de konzervet nem szabad fogyasztani. A reumától szenvedő gyermek levesébe sose tegyünk húst, csontot, sót, nátrium-glutamátot. (Figyelem! Ez a leggyakrabban használt ízfokozó, a tartósított élelmiszeripari termékekben!) Krónikus mérgezés esetén, ilyen például a nyaki nyirokmirigyek duzzadása, egyszerűen csak iktassuk ki a fehérjét a gyermek étkezéséből és helyettesítsük gyümölccsel, zöldségekkel, keményítő tartalmú ételekkel és vajjal (a vaj, bár tejtermék, nem károsodott a pasztörizálás során a magas hőmérséklettől) addig, amíg duzzadás el nem múlik. Bár a helyes formában fogyasztott fehérje létfontosságú a növésben lévő gyermek számára, gyakran előfordul, hogy túl sok fehérjét adunk a gyermeknek értékétől megfosztott állapotban. Ne felejtsük el, hogy a gyermek nem nő olyan gyorsan, mint a tehén, így nincs is szüksége annyi tejre, mint egy bocinak. Azt is mindig tartsuk szem előtt, hogy a tej étel, nem pedig ital! (tehát meg kell rágni, ez nagyon fontos!)

A túlzott zsírfogyasztás is káros lehet a gyermekre. A zsír a májat is károsíthatja, az ez iránti hajlam öröklődhet, de lehet szerzett is. A májsejtek zavart működése miatt az ételek zsírtartalma, ami kisgyermeknél főleg a tejszinből származik, nem oxidálódik tökéletesen és mérgező zsírként bekerül a vérkeringésbe. Onnét vagy a haj faggyúmirigyein keresztül (ezek zsírozzák a hajat), vagy a bőr faggyúmirigyein keresztül választódik ki. Ha a haj faggyúmirigyein keresztül távozik, előidézheti a seborrhea capitust, népi nyelvén a koszmót. Más megjelenési formái, mitesszer, gennyhójagok (főleg a mellen, hason, nemi szerveken és csecsemőknél a végbél környékén fordul elő), árpa, kelés, tályog (amikor a kiválasztás a faggyúmirigyen keresztül történik). Ha a betegség a csontvelő zsírtartalmát is érinti, csontvelőtályog (osteomyelis) alakul ki. Ebben az esetben a gyógyuláshoz tökéletesen le kell szívni a gennyet és az étrendből teljesen ki kell iktatni a zsírokat, margarinokat..

Bárányhimlő

A bárányhimlő a leggyakoribb zsírmérgezés okozta.........

Folytatása következik a második menüpontban.

 

<>          <>          <>          <>       

 

 

Folyamatos szerkesztés alatt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 23
Heti: 112
Havi: 895
Össz.: 345 605

Látogatottság növelés
Oldal: A gyermekbetegségekről, I.rész.
Csepelen a csepelieknek! A csontkovácsolás, a rákgyógyítás, az Új medicina, - © 2008 - 2024 - nyerkilajos.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »